2009. január 12., hétfő

Mit hagyunk a gyerekeinkre?



























Ha globálisan többet fogyasztunk, mint amennyi Földünk eltartóképessége (szakzsargonnal élve nagyobb az ökológiai lábnyomunk, mint a biokapacitás), akkor bajban (pontosabban az ökológiai túlfutás állapotában) vagyunk.

Tudható, hogy a fordulópont az emberiség történelmében 1987-ben jött el - ebben az évben használtunk el először több erőforrást, mint amennyit bolygónk újratermelni képes. Ezt úgy lehet egyszerűen elképzelni, mintha volna egy kis falu, ahol 100 malacot tartanak. Nos, amíg a falu lakói mindig csak annyi malacot vágnak le, amennyit az életben maradt malacok reprodukálni tudnak (tehát legalább annyi születik, mint amennyit megölnek), akkor a jövő évi vágásra megint legalább ugyanannyi malac lesz, és minden jól alakul. Ha azonban ennél többet vágnak le, akkor minden évben egyre kevesebb malac marad (a kevesebb malactól pedig egyre kevesebb utód tud születni), mígnem egyszer az utolsó malacot is kénytelenek lesznek levágni. Ekkor már soha többet nem lesz malac a faluban, és a lakók borzasztó éhesek és elkeseredettek lesznek.

Nos, az a nap, amikor a Föld lakói elfogyasztották az arra az évre jutó erőforrásokat, az első évben, 1987-ben még december 19-ére esett. Innentől már a jövő elől vettük el őket. 2006-ban már október 9-re esett ez a nap, tehát 20 év alatt 71 napot tolódott el visszafelé! Így az emberiség most évente 30%-kal több erőforrást használ, mint amennyi pótolható. A deficit pedig, amit felhalmozunk és a következő generációkra hagyunk: a klímaváltozás, kipusztuló fajok, a vízhiány fokozódása, élelmiszerhiány, energiabiztonság csökkenése, stb.

Válság idején érzékenyebbek vagyunk, ezért most megpróbálhatjuk elképzelni, mit is jelent mindez a jövő generációk számára! Jó lenne már felhagyni a mértéktelen, önző és pazarló életmóddal és gondolkodni, mielőtt rosszul rögzült megszokásból olyan butaságokat teszünk, melyek hosszú távon meghatározzák földi jövőnket.

Nincsenek megjegyzések: